Magyar Kultúra

Néha talán nem is értékeljük eléggé saját kincseinket, természeti vagy épített örökségünket. Mert itt vannak a közelünkben, megszoktuk, természetesnek vesszük őket. Az UNESCO által életre hívott Világörökségi lista ráirányítja a figyelmünket azokra a Magyarországon található értékekre, amelyek amelyek nemcsak nekünk, hanem az egész emberiség, az egyetemes kultúra számára fontosak, bemutatnivalók és megőrzendők.

A világörökségi cím segít az ország és az egyes helyszínek bemutatásában, népszerűsítésében is; vannak olyan turisták, akik kifejezetten az ilyen látnivalókra "vadásznak".

További információkért látogass el ide: http://itthon.hu/vilagoroksegek

Üdvözlettel Krumplikipi!

A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. Már honfoglaló őseink is használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza. Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Szintén emiatt használták az ún. csoportjeleket és a rövidítéseket. (Lásd. az "Írás szabályai" részben.) Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni.

A kereszténység felvételével a pogány szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egyidőben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, az elterjedése pedig mintegy kétszáz évig. Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták.

Alapvetően két változata ismert: az ún. székely-magyar rovásírás és a pálos-rovásírás. A két rovás típus alapvetően különbözik egymástól; míg a pálos íveltebb betűket használ, addig a székely-magyar valódi rúna írás, szögletes betűkkel. Úgy tűnik a pálos-rovásírást nemzetünk türk eredetű népei hozták magukkal, ugyanis az írás igen hasonlít a türk rovásírásra. A nevét onnan kapta, hogy legtovább a Pálos szerzetesek használták, mely rend az egyetlen magyar eredetű keresztény rend.
A pálos-rovásírás különlegesen sok emléke maradt meg Dél-Amerikában. A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Ezek a pálos szerzetesek gyakran barlangokban laktak ott is (hasonlóan a Pilis hegységbeli lakhelyeikhez), és a barlangok falán nagyon sok magyar nyelvű felirat maradt meg. Levelezéseikben, térképek feliratozásánál szintén használták a pálos-rovásírást. Később helyüket jezsuiták vették át, de a közöttük lévő magyar jezsuiták még egy darabig használták titkosírásként a pálos-rovásírást. Az írás iránya a ma használatos latin írásmóddal azonos, tehát balról-jobbra haladt.

Az írás másik fajtája a székely-magyar rovásírás. Az írás ezen módja talán elterjedtebb volt az ősi időkben, ezt bizonyítja, hogy jó néhány betűt jelölő tag sok más ősi írásban is megtalálható. Úgy tűnik a XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. Azonban erre az időre már kevesen voltak birtokában az írásmód szabályainak, és a kialakult latin írásmódot sem válthatta már fel. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak.
A Habsburg birodalom mérte a végső csapást az írásmód használatára. Ekkor a magyar mellett a német is hivatalos nyelv volt, és egy harmadik írásmód már túl sok volt az egyszerű közemberek számára, akik ráadásul hivatalos ügyeikben nem is használhatták az ősi írást. Újra, ezúttal végérvényesen elveszett az írás általános jellege.

Manapság a rovásírás újra terjedőben van, elsősorban a székely-magyar módja. Inkább titkosírásként használják, és egyetemista körökben terjed leginkább, valamint olyan körökben, akik számára az írás a magyarság megmaradásának egyik jelképe. Ezen nacionalistának látszó jellege miatt azonban a hivatalos hatalom nem szívesen áll ki mellette.
A Pálos-rovásírást az újraalakult Pálos szerzetes rend kezdi újra felfedezni.

Üdvözlettel Krumplikipi!

 A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkísérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna, valóban addig a helyig vonultak Európában nyugat felé, ahol a kerecsensólyom – a turul – fészkel.

Üdvözlettel Krumplikipi!

A magyar nép a kelet európai-pusztákról  sok évszázados vándorlás után érkezett el a Kárpát-medencébe, végleges hazájába, az egykori avar birodalom helyén. Az Árpád fejedelem nevéhez fűződő 896-os honfoglalás után az állattenyésztő nomád életmódról igen gyorsan tért át a föld művelésre. és miután a nyugati kalandozásokkal az Augsburgnál 955-ben I.Ottó német-római császár seregétől el szenvedett vereség következtében fel kellett hagynia, már Géza nagyfejedelem kezdeményezésére, közeledni kezdett a nyugati keresztény államközösség nemzeteihez és kultúrájához. Géza akit már a nyugati krónikások királynak ("rex"-nek) neveztek, 973-ban magas rangú küldöttséget menesztett quedlinburgi német birodalmi gyűléshez, udvarába hivta a szent életű Adalbertet, Prága püspökét- őt egy később téritőútja során a pogány poroszok, vagyis egy nyugati szláv törzs tagjai megölték-, Hozzájárult a Pannonhalmi Szent-Mártonról el nevezett Benedek-rendi monostor megalapitásához. Géza, bár maga is meg keresztelkedett, ugyanakkor meg tartotta régebbi pogány szokásait is.

forrás: http://www.mfa.gov.hu

Üdvözlettel Krumplikipi!

Sziasztok!

Először is egy kis magyarázat azok számára kik nem ismernék e szót hogy kultúra. A kultúra jelentése nem más, mint a társadalmunk által létrehozott szellemi és anyagi javak. Sajnos rohanó világunkban és ebben az össze kuszált politikiailag nulla országban sokan el felejtik magyar mi voltukat. Ezért is hoztam létre talán ezt a blogot, hogy aki véletlenül ide tévedne, az gondolkodjon el, de leg főképpen tanuljon valamit hazájáról.

Üdvözlettel Krumplikipi!